-Meddig lesztek még NY-ban?-kérdezte egy ismeretlen rajongó.
-Még egy teljes hónapig élvezhetjük az itt töltött időt.-válaszolt Liam. Lara mellettem csillogó tekintettel figyelt minden szavára. Harry sokat pillantott rám, de én nem akartam ránézni.
-Az szuper. Pont a szülinapod, Li.-mondta Lara pechemre, ordítva. Pedig tudta. Tudta, hogy utálom a születésnapokat. Gyermekkorom óta minden május 28.-án anya és apa rutin szerű veszekedése folyt. Egyik évben a tortám is repült. Volt, hogy Laraval ketten ünnepeltünk. Pár év volt, amikor nyugiban, normálisan telt. Azok voltak a kedvenceim, még ha a rosszból több is volt...sokkal több. A nagymamám is egy ünnepléskor halt meg. Előttem... Az emlékre könny szökött a szemembe. Szerettem mamát. Mikor otthon állt a bál oda "menekültem". S mivel ez szinte rendszer volt, saját zugot alakítottunk ki nekem. A kedvenc helyem volt a Földön.
-Kinek lesz születésnapja?-kérdezte Zayn.
-Linek.-felelte Lara.
-He?-nyögte az ír manó.
-Mármint Amalianak.-javította ki barátném.
-Na és, lesz buli, meg ilyenek? Puccos parti, vagy "igyukseggrészegremagunkat" fajta?-érdeklődött tovább.
-Ritkán iszom...De nemhiszem, hogy...
-Jóhogy lesz. Puccosnak indul, de durván fog végződni, ezt garantálom.-szólt közbe Lara. Kezdtem ideges lenni. -Bízd ide.-suttogta nekem.-Május 28. Ha nagyon ráértek két átlagos diáklány vágyát teljesíteni, ugorjatok be. Bedford St. 15-17. Fehér "kastély", nem lehet nem észrevenni. Legszebb ajándék lenne, ha énekelnétek neki.
-Megkérdezzük a menedzserünktől, hogy ez lehetséges-e.- Liam. A többi lány irigykedve nézett ránk. Egy rendező szólt, hogy ideje mennünk. Elköszöntünk a fiúktól, s leléptünk.
Hazaérve különös látvány fogadott. Clare apán ült, aki megállás nékül csikizte. Sosem láttam őket ilyen közeli kapcsolatba kerülni egymással, de most mindkettőnek fülig ért a szája. Apa mindig is szeretett minket, de sosem volt "igazi apa". Nem dícsért, ne szidott. Nevelt, de nem beszélgetett velünk. Mindenre kimérten válaszolt. Nem volt meg az igazi apa-lánya kapcsolat. A látvány egyszerre volt ledöbbentő, s megnyugtató.
A hetek csak úgy váltották egymást. Azon kaptam magam, hogy a koncert már 3 hete volt. Lara egyre csak szervezte nekem ha szégyen, ha nem, mondjuk ki: életem első igazi születésnapi buliját, én pedig egyre csak izgultam. Fölöslegnek tartottam az egészet. Stréberül hangzik, de inkább ültem volna otthon marketinget tanulva, az ösztöndíjra gyúrva.
Május 27.-én aztán már minden bajom volt. Ideges voltam a holnap miatt. Nemtudtam, Lara kiket hívott. Azt tudtam, hogy apával konzultált. már pedig, az csak egyet jelenthet...nagy emberek is lesznek a partin. Az utolsó óra utá elindultam Clareért a napközibe, majd hazaérve együtt készítettünk spagettit. Felhívtam Larát, hogy mégis mibe öltözzek. A válasz ennyi volt: A lehető leg szexibb, dögösebb, elegánsabb ruhámat vegyem fel, hisz mindenki engem fog ünnepelni. Nemtudtam, milyen érzés, ha csak rám figyelnek. Nem voltam lámpalázas, de tétlen voltam ez ügyben. De egy biztos, ez egyik legextrémebb ruhámat veszem fel, amely bontatlan ruhazsákban hever a gardróbom mélyén. Kitettem a próbababámra, majd álomra hajtottam fejemet.
Szombat reggel a csengő kellemetlen zajára keltem. Álmosan, kócosan rövid pizsamában nyitottam ajtót. Ki más állhatott volna ott, mint kedves LBm?
-Jóreggelt. Haló, még alszol?-kopogtatta meg a fejemet.-Meghoztam a mai programodat.-adott át egy borítékot, amiben legalább 5 féle utalvány volt.
10-re mész a masszőrhöz, 11:30-ra a fodrászhoz, 1-re a körmöshöz. A kozmetikus sajnos csak 4-re tudott vállalni, így lesz időd ebédelni, és vásárolni egyet Clarerel. Addig én mindent elintézek. 6-ra legyél itthon, mert fel kell öltöznöd 7-ig. 7-től apukádék köszöntenek, a vendégek pedig 8-ra érkeznek. Sipirc felöltözni, negyed 10 van!-fejezte be. Én még félálomban, kissé sokkolt állapotban hallgattam, de amikor tapsolt egyet világossá vált, hogy minden szavát komolyan gondolta. Clare csoszogott ki nyuszis mamuszában, rózsaszín pizsiben. Összedobtam egy rántottát reggeli gyanánt, majd miután megettük felöltöztünk, s elmentünk napunk első állomására. Hugi egyébként igazi lány, minden percét élvezte. Amíg masszíroztak, ő a masszázs-székben pihent. Fodrászatnál az ő haját is becsavarták, a kozmetikusnál minden sminket megnézett, a körmös pedig kifestette a körmét, miután nekem csillogó karmokat varázsolt. A plázában ebédeltünk, majd shoppingoltunk egy órát. Clare kitalálta, hogy ő is ott lesz az esti bulimon, ki is nézett magának egy ruhát, amit megvettünk.
Este 6-kor élményekkel tele, szép sminkkel, hajjal, körmökkel és egy halom szatyorral tértünk haza. A házban még semmi különleges nem volt.
2015. augusztus 12., szerda
2015. július 31., péntek
9.Fejezet
A szombat hamarabb eljött, mint hittük. Már reggel elkezdtük a készülődést, hogy a legjobb formánkat hozzuk. Tudtuk, hogy ez lesz az eddigi legnagyobb koncertjük, így jó színben akartunk feltűnni. Érkezésemkor Lara tanácstalanul állt hatalmas gardróbja előtt. Nekem könnyebben ment. Egy elegáns, ám mégis vagány szettet választottam, ami szerintem abszolút odaillő.Laranak is én raktam össze a szettjét. Egyszínű fekete, derékból bővülő ruha különleges cipővel, vastag nyaklánccal.
Így indultunk el este NY legnagyobb arénájába. Beérve elég menőn éreztük magunkat, hiszen csak felmutattuk a kártyánat, s már mehettünk is a VIP szektorba. Ott találkoztunk Nancyékkel. Gyönyörű volt, mint mindig. Őt persze az ügynöke öltöztette gyönyörű, formás alakját kiemelő hófehér ruhába. Magamban megint konstantáltam, hogy sosem leszek egy közűlük...A koncert fergeteges volt. 2 óra hossza a VIP részlegen. Hihetetlen. A fények villogtak, a zene a mellkasunkban dübörgött. Voltam már koncerten, de ez felülmúlta mindet. A Little Thingsnél több ezer telefon lámpája világította be az arénát. Az egész olyan különleges volt.
A koncert után, a backstagebe siettünk. Nancyt páran felismerték és fotózkodtak vele. Laraval az elkülönített folyosón tipegtünk magassarkúban, egymást támogatva.
Leültünk a kanapéra, s vártunk. Egy rendező ajándékzacskókat hozott nekünk. Kaptunk tollat, sapkát, pólót és egy karkötőt. Pár perc elteltével a banda is hátrajött hozzánk. Összesen 12-en voltunk VIP kártyások, ebből 6-an találkoztunk már velük, személyesen. A többi ismeretlen lány sokkot kapott/sírt/ordított/nevetett. Hangosak voltak. Harry utoljára jött be. Végigmérte az összes lányt, de hamar rá kellett jönnie, hogy a lányok fele 15 alatt van. Pech.
A kanapé végén megállapodott a szeme rajtam, majd meglepetten rámvigyorgott. Nancy pont ekkor lépett be.
-Oh, elnézést kérek a késésért, fotózkodtam egy-két rajongóval.-nevetett "bájosan"
-Fotózkodni?-kérdezte Lou.
-Nancy Heatherton-szólt hirtelen Harry.
-Személyesen-tette az agyát.
-Honnan tudod?-hajolt előre Zayn.
-Miranda Kerr...az én volt... szóval vele dolgozik. Victoria's Secret. modell-nyögte fájdalmasan. A fiúk röhögésben törtek ki.
-Fehérnemű modell, mi? Akkor Hazza játszótársa, ez fix.-kacarászott Niall. Harry komolyan nézett rájuk, amitől hirtelen elhallgattak. Ezt nem hiszem el. Ismeri. Modell. Gyönyörű. És teszi magát, ami Stylesnak nagyon bejön. Ő nem könyörgött. Vagy megkapta a lányt, vagy megkapta. Más opció nem létezett szerinte. De mindenkinek rossz érzés, ha azt látja, hogy a kedvenc énekese egy gyűlölt szőke ciklonnal enyeleg. Ez van.
A srácok elénekeltek nekünk egy "vip számot" akusztikusan. Nagyon tetszett. Nancyt hívta az ügynöke, így gyorsan le kellett lépnie. Hazz kikísérte, mert beszélni akart vele arról a Mirandáról...vagy kitudja.
A szám után volt alkalmam beszélgetni Louis Tomlinsonnal. Elmondtam neki, hogy nagy "elounor" fan vagyok, és szerintem nagyon helyesek együtt. Mosolyogva fogadta kedvességemet. Harry később ért vissza, egy pohár kólával a kezében.
-Rádöntsem, viszonzásképp?-kérdezte váratlanul, vidám hangon, a süteményes-akciómra célozva.
Nem feleltem, némán megráztam a fejem. A modellekkel való kapcsolata után nem volt kedvem mosolyogni. Felvonta a szemöldökét, s a jólismert "becserkésző" arccal nézett rám.
-Khm.-hallottam Liam krákogását. Harry bosszúsan nézett rá. Ezt nem tudtam hova tenni.
Ezentúl napi egy résszel jelentkezem. Köszönöm, ha elolvastad. :) ~PG
2015. július 30., csütörtök
8.Fejezet
~Amalia anyja
Kosztüm szoknyámat felgyűrve tett fel Richard az irodai íróasztalra ügyet sem vetve arra, hogy az új projekt lapjai lelökve, szana-szét hevertek a földön. Ott csókolt, ahol csak ért.
Nadrágjához nyúlt, s csatolni kezdte. Képtelen voltam megmaradni egy férfinál. A lányok nem tudták, hogy az előző főnököm is David Reeves/a lányok apja/ miatt volt nő. Nem bízott bennem, ami nekem..mondjuk ki, szarul esett. De sajnos belül mindig is tudtam, hogy igaza van. Nem vagyok az a hűséges típus. Másképp nem újdonsült főnököm asztalán feküdnék, majdhogynem meztelenül... Nem gondolkodtam, csak cselekedtem, mint mindig.
*New York*
Megint egy unalmas napnak indult. Lara megint azzal indított, hogy még mindig nem jöttek meg az ígért vip jegyek, én pedig már megint szótlanul hallgattam.
A koncert egy hét múlva lesz.
-Lara, nem akarlak elkeseríteni. De asszem' ez elúszott.-mondtam lehangolóan.
-Ezt meg sem hallottam!- kiabált rám.
-Csak mondtam.
Suli után Claret elvittem a lovardába, én pedig unottan hazasétáltam.
Április vége volt már, az idő is egyre csak melegedett, ezért laza hosszú ujjú haspólóban mentem el. Valószínűleg ez volt az oka a sok rám szegeződő férfi szempárnak, és autók dudálásának.
Ez volt a jó az elitt amerikai gimnáziumokban. Annyi tagsági díj fejében, még meztelen is mehettem volna, ilyen szempontból elég szabad iskola volt.
Hazaérve, mint legtöbbször, apa a bárpultnál ücsörögve fontoskodott MacBookján.
-Szia!-köszöntem.
-Na szia kislányom. Milyen volt a napod?-kérdezte udvariasan némi értelmes kommunikációt létesítve köztünk.
-Dögunalom. Ötös matek, ötös biosz...négyötöd marketing.-zsörtölődtem. Ki kell javítanom évvégére, hogy ösztöndíjat kaphassak.
-Úgyis kijavítod.- mintha a gondolataimban olvasott volna.-Mielőtt még elfelejteném. Levelet kaptál, a postaládából szedtem ki. Ott van az ágyadon.
Nem sűrűn kapok levelet. Legalábbis papír formában. Kíváncsivá tett. Berohantam, és szemügyre vettem.
Amalia Reeves, NY, Manhattan, Bedford St. 15-17. Feladó: üres.
Felbontottam a levelet, amelyből kiesett egy neonzölden rikító karszalag. A kis csomag még egy képeslapot tartalmazott, aminek szegélyét apró muffinok díszítették. Kinyitottam, s olvasni kezdtem.
"Kedves Amalia!
Arról értesültem, hogy az iskolátokból többen is ajándékot kaptak.
"Sütizésünk" emlékére én is küldök neked egyet.
Remélem ráérsz jövő szombaton.
Csinosan gyere...bár melltartóban vagy az igazi. ;)
xoxo. H
U.I.: Nyisd szét jobban a képeslapot!"
Tettem amit leírt, s kinyitottam. A lap hátuljába egy műanyaggal borított VIP kártya állt, NÉVRESZÓLÓAN.
-Ezt nem hiszem el...-motyogtam magamnak, elképedve, majd spontán sikító rohamban törtem ki. Harry Styles személyesen hívott meg a koncertjükre. Ráadásul VIP jeggyel. Azonnal áthívtam Larat, akiről kiderült, hogy szintén ma kapta meg az ajándékát. Megöleltük egymást, s együtt ugráltunk boldogan. Szép látvány lehetett.
Íme, a 8.rész. Ha tetszett kommentelj. Örülök, hogy az oldalmegjelenítések száma egyre csak gyarapszik. Talán egyszer rendszeres olvasóm is lesz. ~PG
2015. július 29., szerda
7. Fejezet
-A tanárok megkérték Dorat, Esthert, Lillyt és engem, na meg az önimádó Nancyt, hogy segítsünk még kipakolni és útbaigazítani vendégeinket...
-Igen, ééés?-kérdeztem izgatottan.
-Na szóval az van, hogy... A bandának olyan szimpatikus volt az iskola, a diákok segítőkészsége, meg a kaja, hogy megígérték, küldenek ötünknek 1-1 V.I.P koncert jegyet a következő NY-i koncertre, ami alig egy hónap múlva lesz. Hát nem szuper?- számolt be vadul kalimpálva.
Elképedve álltam. Örültem legjobb barátnőm örömének, de kicsit elfogott az irigység, amiért ő eljut oda, ahova 4 éve EGYÜTT készülünk.
-Hm. De. Szuper.- mondtam erőltetett mosollyal.
Hazaérve hullafáradtan, tele élményekkel s kissé még kábán Harry Styles közelségétől dőltem be az ágyamba. Vártam, hogy apa hazahozza Claret. Ritka alkalmak egyike, hogy ő ment érte. Fél óra után lementem és összedobtam egy pár palacsintát vacsora gyanánt, majd visszamentem a szobámba, bedőltem az ágyba, és arról a bizonyos felsőtestről ábrándozva álomba szenderültem.
A hetek átlagosan teltek. Suli, haza, tanulás, tanulás Clarerel, Lara. Ez jellemezte leginkább mindennapjaimat. A kocert óta 2 hét telt el.
A fiúk a konyhában röhögtek, ha jól hallottam tejszínhabbal díszítették egymást. Tipikus. :D
-Hé Hazz... -összerezzentem Liam hirtelen hangjától.
-Bocs. Szóval, hova tűntél a suliból múltkor? Egy csomó ideig kerestünk.
-Öhm...-kezdtem. Elmeséltem neki mindent a-tól, z-ig.
-Ez nem semmi haver, de ismerlek már. Egy lány aki rejtett rajongással tekint rád. Nem hagyod annyiban, mi?
-Nem.- nevettem fel keserűen.
-Őt is csak megdugod, mint a többit? Aztán jön a bocs, nem kell barátnő duma?
-Hát, kb.
-Kit dug már megint Hazz? - jöttek be a srácok is.
-Még Cart. De pár hét múlva kitudja.- kacsintottam.
-Tudod. Ő 19 éves, nem Caroline. Az idősebb nők tudják, hogy mibe mennek bele, de nem tetszik, hogy összetöröd egy diáklány álmát/szívét.- mondta a DaddyDirection.
-Igen is apuci!-feleltem.
Sajnos volt abban valami, amit Li újra és újra hajtogatott nekem. De nem bírtam elsiklani felettük. Szerettem a nőket. Szerettem őket isteníteni, bókolni nekik, míg maguktól vezettek a hálószobába. A hajuk, a szemük, a testük mmm. Megbabonázott. De amint megkaptam, amire vágytam úgy éreztem, nekem ennyi elég volt. Kihasználtam, hogy akit akarok, megkapok. És ez így volt rendjén.
Meg akartam szerezni ezt a lányt is. Benne volt minden, ami egy éjszakára kell. Szőkésbarna haj, vékony, már-már modell alkat, kecses lábak, gyönyörű mellek. Nekem csak ennyi kellet. Meg a rajongás. Ha valakire ránéztem, mindig a hálómban kötött ki...lehet, hogy kikötve. ;) Ennyitől zavarba hoztam. Még 2 bók és szerelmesen rohan az ágyamba.
-Kéne neked egy barátnő...egy olyan igazi.-hallottam Zayn hangját.
-Barátnő. Barátnő. Harry és a barátnője.-izlelgettem gúnyosan e kifejezést -Könnyen beszélsz, hősszerelmes.-vágtam vissza.- Perrie, ha kinőne a 3.lábad is imádna.
-Tudod, az már kinőtt.-felelte kacsintva, s a többiek nevetésben törtek ki. Perverz.
Talán igaza van. De még csak 20 vagyok. Mikor éljem ki magam, ha nem most?!
2 nap, és indulunk vissza NY-ba. Hál'Istennek.
Gondoltam beleírom Harry szemszögét is, hogy érthetőbb legyen a kialakuló sztori. :D További jó olvasást a következő részekhez annak, aki nyomon követi a történetet. ~PG
-Igen, ééés?-kérdeztem izgatottan.
-Na szóval az van, hogy... A bandának olyan szimpatikus volt az iskola, a diákok segítőkészsége, meg a kaja, hogy megígérték, küldenek ötünknek 1-1 V.I.P koncert jegyet a következő NY-i koncertre, ami alig egy hónap múlva lesz. Hát nem szuper?- számolt be vadul kalimpálva.
Elképedve álltam. Örültem legjobb barátnőm örömének, de kicsit elfogott az irigység, amiért ő eljut oda, ahova 4 éve EGYÜTT készülünk.
-Hm. De. Szuper.- mondtam erőltetett mosollyal.
Hazaérve hullafáradtan, tele élményekkel s kissé még kábán Harry Styles közelségétől dőltem be az ágyamba. Vártam, hogy apa hazahozza Claret. Ritka alkalmak egyike, hogy ő ment érte. Fél óra után lementem és összedobtam egy pár palacsintát vacsora gyanánt, majd visszamentem a szobámba, bedőltem az ágyba, és arról a bizonyos felsőtestről ábrándozva álomba szenderültem.
A hetek átlagosan teltek. Suli, haza, tanulás, tanulás Clarerel, Lara. Ez jellemezte leginkább mindennapjaimat. A kocert óta 2 hét telt el.
*Eközben Los Angelesben*
~HarryStyles
A tv előtt ülve tömtem magam popcornnal, s vártam Caroline, a jelenlegi "barátnőm" hívását, hogy mehessek játszadozni...A fiúk a konyhában röhögtek, ha jól hallottam tejszínhabbal díszítették egymást. Tipikus. :D
-Hé Hazz... -összerezzentem Liam hirtelen hangjától.
-Bocs. Szóval, hova tűntél a suliból múltkor? Egy csomó ideig kerestünk.
-Öhm...-kezdtem. Elmeséltem neki mindent a-tól, z-ig.
-Ez nem semmi haver, de ismerlek már. Egy lány aki rejtett rajongással tekint rád. Nem hagyod annyiban, mi?
-Nem.- nevettem fel keserűen.
-Őt is csak megdugod, mint a többit? Aztán jön a bocs, nem kell barátnő duma?
-Hát, kb.
-Kit dug már megint Hazz? - jöttek be a srácok is.
-Még Cart. De pár hét múlva kitudja.- kacsintottam.
-Tudod. Ő 19 éves, nem Caroline. Az idősebb nők tudják, hogy mibe mennek bele, de nem tetszik, hogy összetöröd egy diáklány álmát/szívét.- mondta a DaddyDirection.
-Igen is apuci!-feleltem.
Sajnos volt abban valami, amit Li újra és újra hajtogatott nekem. De nem bírtam elsiklani felettük. Szerettem a nőket. Szerettem őket isteníteni, bókolni nekik, míg maguktól vezettek a hálószobába. A hajuk, a szemük, a testük mmm. Megbabonázott. De amint megkaptam, amire vágytam úgy éreztem, nekem ennyi elég volt. Kihasználtam, hogy akit akarok, megkapok. És ez így volt rendjén.
Meg akartam szerezni ezt a lányt is. Benne volt minden, ami egy éjszakára kell. Szőkésbarna haj, vékony, már-már modell alkat, kecses lábak, gyönyörű mellek. Nekem csak ennyi kellet. Meg a rajongás. Ha valakire ránéztem, mindig a hálómban kötött ki...lehet, hogy kikötve. ;) Ennyitől zavarba hoztam. Még 2 bók és szerelmesen rohan az ágyamba.
-Kéne neked egy barátnő...egy olyan igazi.-hallottam Zayn hangját.
-Barátnő. Barátnő. Harry és a barátnője.-izlelgettem gúnyosan e kifejezést -Könnyen beszélsz, hősszerelmes.-vágtam vissza.- Perrie, ha kinőne a 3.lábad is imádna.
-Tudod, az már kinőtt.-felelte kacsintva, s a többiek nevetésben törtek ki. Perverz.
Talán igaza van. De még csak 20 vagyok. Mikor éljem ki magam, ha nem most?!
2 nap, és indulunk vissza NY-ba. Hál'Istennek.
Gondoltam beleírom Harry szemszögét is, hogy érthetőbb legyen a kialakuló sztori. :D További jó olvasást a következő részekhez annak, aki nyomon követi a történetet. ~PG
6.Fejezet
Nem tudtam, mit tegyek. Harry szerette zavarba hozni a lányokat.
-Így nem megy?- kérdeztem vékony hangom.
-Nem, drága. Így nem tudom kitisztítani a foltot.- válaszolta.- Na. Nem akarlak megerőszakolni.- nevette el magát hangosan. Az én szám is felfelé görbült.
Elfordultam, nagy levegőt vettem, lerántottam magamról a blúzt, s háttal a kezébe nyomtam. Éreztem magamon a tekintetét. Zavart, hogy ilyen szégyenlősnek mutatkoztam be. Nem akartam, hogy azt higgye, egy szerény kislány vagyok.
Elvette a ruhát és a csap zúgó hangjából ítélve mosni kezdte. Én nem szóltam, ő nem beszélt. Pár percig néma csendben álltunk. Én elhadartam magamban egy imát, amiért az átlagos fehér helyett, halványan csillogó melltartót vettem fel.
-Kész van.- törte meg a csendet.
-Köszönöm, ideadnád?-kérleltem.
-Hmmm...Nem is tudom. Majdnem fellöktél, sütis lettem. Kitakarítottam a pólódat, te is az enyémet, szóval cserébe csak annyi kell, hogy megfordulj, és akkor egál.-mondta pimaszul.
Tudtam, hogy nem fogja csak úgy ideadni. Azt is, hogy visszafogottságomtól visszahúzódó, félénk lánykának titulált be. És én ezt nem akartam. Gondoltam, meglepem. Se szó, se beszéd, megfordultam, s kitártam a karjaim. Arca kissé ledöbbent. Azthitte, könyörögnie kell. Megint. Zöld íriszei követték kezem mozgását, egészen a mellemig. Elidőzött rajtuk tekintete, megnyalta alsó ajkát. Habár belül tombolt bennem az ideg, úgy éreztem, jól cselekedtem, hogy nem egy mimóza lánykának mutattam magam.
-Köszönöm.-hangom nyugodtnak tűnt, de cseppet sem volt az. Elvettem a szinte foltmentes, nyirkos felsőt és magamra kaptam. - Mennem kell, vagy a zenekarod éhen hal. -vicceltem hangulatoldás gyanánt.
-Nekem is. Várj, megtudnád mondani, merre van az ebédlő?
-Oda tartok épp, gyere.
Az ebédlőbe érve láttam, hogy már minden ki van osztva, dolgom egy szál se. Megpillantottam Lara értetlen, döbbent arcát.
-Majd elmesélem...-tátogtam fülig érő szájjal.
-Srácok, indulás!-kiabált egy testőr.
A banda tagjai és a zenekar egy emberként állt fel, s indult el.
-Köszönöm az élményt, gyönyörűség. Remélem lesz még alkalmunk találkozni. Ilyen koncertem se lesz többé. Huhuuu.- füttyentett Harry mellettem.
-Öhm. Én is köszönöm. Igen, remélem. És tessék.- megfogtam egy sütit, szalvétába csomagoltam és átadtam neki.- hogy a gyomrodba is jusson, ne csak a pólódra.
Elnevette magát, megköszönte és a többiek után sietett.
Larara néztem, s egyszerre tört ki belőlünk a sikítás.
Mindent elhadartam neki. Barátnőm hatalmas szemekkel nézett rám majd megölelt.
-És te mit csináltál, amíg a nagy Harry Stylesszal "pucérkodtam"?-kérdeztem boldogan kacagva.
-Li...Most figyelj, mert nem fogod elhinni!-kezdte.
Remélem tetszik, ez már egy picikét izgalmasabb lett. ~PG
-Így nem megy?- kérdeztem vékony hangom.
-Nem, drága. Így nem tudom kitisztítani a foltot.- válaszolta.- Na. Nem akarlak megerőszakolni.- nevette el magát hangosan. Az én szám is felfelé görbült.
Elfordultam, nagy levegőt vettem, lerántottam magamról a blúzt, s háttal a kezébe nyomtam. Éreztem magamon a tekintetét. Zavart, hogy ilyen szégyenlősnek mutatkoztam be. Nem akartam, hogy azt higgye, egy szerény kislány vagyok.
Elvette a ruhát és a csap zúgó hangjából ítélve mosni kezdte. Én nem szóltam, ő nem beszélt. Pár percig néma csendben álltunk. Én elhadartam magamban egy imát, amiért az átlagos fehér helyett, halványan csillogó melltartót vettem fel.
-Kész van.- törte meg a csendet.
-Köszönöm, ideadnád?-kérleltem.
-Hmmm...Nem is tudom. Majdnem fellöktél, sütis lettem. Kitakarítottam a pólódat, te is az enyémet, szóval cserébe csak annyi kell, hogy megfordulj, és akkor egál.-mondta pimaszul.
Tudtam, hogy nem fogja csak úgy ideadni. Azt is, hogy visszafogottságomtól visszahúzódó, félénk lánykának titulált be. És én ezt nem akartam. Gondoltam, meglepem. Se szó, se beszéd, megfordultam, s kitártam a karjaim. Arca kissé ledöbbent. Azthitte, könyörögnie kell. Megint. Zöld íriszei követték kezem mozgását, egészen a mellemig. Elidőzött rajtuk tekintete, megnyalta alsó ajkát. Habár belül tombolt bennem az ideg, úgy éreztem, jól cselekedtem, hogy nem egy mimóza lánykának mutattam magam.
-Köszönöm.-hangom nyugodtnak tűnt, de cseppet sem volt az. Elvettem a szinte foltmentes, nyirkos felsőt és magamra kaptam. - Mennem kell, vagy a zenekarod éhen hal. -vicceltem hangulatoldás gyanánt.
-Nekem is. Várj, megtudnád mondani, merre van az ebédlő?
-Oda tartok épp, gyere.
Az ebédlőbe érve láttam, hogy már minden ki van osztva, dolgom egy szál se. Megpillantottam Lara értetlen, döbbent arcát.
-Majd elmesélem...-tátogtam fülig érő szájjal.
-Srácok, indulás!-kiabált egy testőr.
A banda tagjai és a zenekar egy emberként állt fel, s indult el.
-Köszönöm az élményt, gyönyörűség. Remélem lesz még alkalmunk találkozni. Ilyen koncertem se lesz többé. Huhuuu.- füttyentett Harry mellettem.
-Öhm. Én is köszönöm. Igen, remélem. És tessék.- megfogtam egy sütit, szalvétába csomagoltam és átadtam neki.- hogy a gyomrodba is jusson, ne csak a pólódra.
Elnevette magát, megköszönte és a többiek után sietett.
Larara néztem, s egyszerre tört ki belőlünk a sikítás.
Mindent elhadartam neki. Barátnőm hatalmas szemekkel nézett rám majd megölelt.
-És te mit csináltál, amíg a nagy Harry Stylesszal "pucérkodtam"?-kérdeztem boldogan kacagva.
-Li...Most figyelj, mert nem fogod elhinni!-kezdte.
Remélem tetszik, ez már egy picikét izgalmasabb lett. ~PG
5.Fejezet
A koncert végén megköszönték, hogy itt lehettek, s lementek a színpadról. Egy felügyelő tanár, Mrs.Jonson a mikrofonhoz lépett, s megkért mindenkit, hogy távozzanak a rendezvényteremből. Mi a legelső sorban álltunk így utolsóként mentünk volna ki, ám a pedagógus odalépett hozzánk.
-Lányok, induljatok segíteni felszolgálni a zenekarnak, és a testőröknek egy kis süteményt!- utasított a már jól megszokott stílusával. Odasiettük az édességekkel tömött asztalhoz, s egy-egy tállal a lezárt ebédlőbe indultunk. Belül ujjongtam, hogy mi kaptuk ezt a "vip" feladatot. Lara előre sietett, én viszont elakadtam a kint tanyázó lányokban. Nancy jött velem szembe. Valahonnan értesült róla, hogy én kaptam ezt a feladatot. Egy váratlan pillanatban tűsarkúba rejtett őzgida lábát az enyém elé rakta, én pedig süteményes tállal együtt zakóztam egy hatalmasat. A felsőmet tejszínhab foltok tarkították.
-Hoppá, bocsi-mondta nevetve.-Máskor majd kétszer is meggondolják, hogy kit küldjenek a sztárok közé. Egy modellt, vagy két átlagos lánykát.
Dühös lettem, s a maradék süteményt a gonoszan nevető liba arcába dobtam, majd elrohantam, hogy a mosdóban letisztogassam a ruhámra száradó foltot.
Nem kellett volna így szaladnom, hiszen ahogy feltéptem volna a női mosdó ajtaját, összeütköztem valakivel, akivel nem kellett volna...nem most, nem így.
Harry Styles állt előttem életnagyságban, a ruhámtól ő is süteményesen, értetlen arccal, a karját fájlalva.
-Tudod, nálunk Angliában a vendégeket megkínálni szokás.-mondta értetlen arccal a ruháján lévő habra meredve.
-Neharagudj...-sütöttem le a szemem. Úgy néztem ki, mint egy félőrült. Elkenődött rúzzsal, szétzilált hajjal,a ruhám csupa süteményesen.
-Basszus, nem tudtál volna jobban figyelni?-kérdezte kissé indulatosan.
A hirtelen jött durva hangnemre összerezzentem. Ez...váratlan volt. Látta rajtam, hogy meglepődtem. Az arcán megbánást véltem felfedezni.
-Bocs. Most jön ki rajtam az izgulás.-vallota be.
- Én kérek elnézést, még egyszer. Egy ri*nc kibuktatott, amiért nem ő viszi a süteményt a zenekarnak, rámborult a sütemény, ráhajítottam a maradékot, majd elrohantam. Nem figyeltem.
A Nancyre használt jelzőtől, s talán a mérgelődő arcomat látva elnevette magát.
-Semmi gáz. Jössz nekem egy felsővel.-mondta nevetve, majd kacsintott egyet, amitől az én arcom rákvörös színt vett fel.
-Nem mehetsz így ki, segítek kitisztítani a foltot.-ajánlottam fel bátortalanul.
-Oké.
Bementünk a mozgássérült wcbe, ahová tutira senki nem nyit be, és nagy hely is van. Harry cseppet sem szégyenlősen lekapta pólóját. Nem mertem ránézni, lefele szegeztem tekintetem s megállás nélkül mosolyogtam. Nem hittem el, hogy a világ legjobb pasija itt áll előttem félmeztelenül, s én a pólóját mosom.
-Hogy hívnak, szép lány?
A megszólítástól zavarba jöttem.
-Amalia. Amalia Reeves.- feleltem.
-Amalia. Hm. Bájos név, egy bájos lányak.-bókolt, a tőle már jól megszokott nőcsábász módon.
-Tessék, kész van.- adtam vissza a már tisztább ruhadarabot. Most mertem először ránézni. Kidolgozott mellkasán ott díszelegtek az újságokból már jól ismert tetoválások. Az egész valahogy furcsán szexi volt. A látvány rabul ejtett. Vagy fél percig gyönyörködtem , mire észhez tértem. Felnéztem. Harry kajánul vigyorgott.Tetszett a helyzet a sok barátnőt megélt nőfalónak, hogy egy őt csodáló lánnyal áll egy igen kis légtérben.
-Nos...ha kicsodálkoztad magad-kezdte, s az én fejem a legvörösebb árnyalatot vette fel, mind közül.- Te is tiszta sütemény vagy. És ha már ilyen nagylelkűen segítettél, viszonzásképp én is fogok.
Csak álltam, nem tudtam megszólalni az előbbi égésemtől...s mert igenis HARRY STYLES BESZÉLT HOZZÁM. Még mindig nem bírtam felfogni.
Ledobtam a dzsekim, s odatartottam a bal vállam, amin a legtöbb folt égtelenkedett.
-Ez így nem fog menni, drága Amalia.-imádtam a nevem, az ő szájából. Sosem gondoltam, hogy egyszer tőle hallom.- Azthiszem, le kéne vetni azt a felsőt.-kacsintott.
Az 5.Fejezet. Remélem olvashatóra sikeredett, bár kommentet továbbra sem kaptam. ~PrincessGirl
-Lányok, induljatok segíteni felszolgálni a zenekarnak, és a testőröknek egy kis süteményt!- utasított a már jól megszokott stílusával. Odasiettük az édességekkel tömött asztalhoz, s egy-egy tállal a lezárt ebédlőbe indultunk. Belül ujjongtam, hogy mi kaptuk ezt a "vip" feladatot. Lara előre sietett, én viszont elakadtam a kint tanyázó lányokban. Nancy jött velem szembe. Valahonnan értesült róla, hogy én kaptam ezt a feladatot. Egy váratlan pillanatban tűsarkúba rejtett őzgida lábát az enyém elé rakta, én pedig süteményes tállal együtt zakóztam egy hatalmasat. A felsőmet tejszínhab foltok tarkították.
-Hoppá, bocsi-mondta nevetve.-Máskor majd kétszer is meggondolják, hogy kit küldjenek a sztárok közé. Egy modellt, vagy két átlagos lánykát.
Dühös lettem, s a maradék süteményt a gonoszan nevető liba arcába dobtam, majd elrohantam, hogy a mosdóban letisztogassam a ruhámra száradó foltot.
Nem kellett volna így szaladnom, hiszen ahogy feltéptem volna a női mosdó ajtaját, összeütköztem valakivel, akivel nem kellett volna...nem most, nem így.
Harry Styles állt előttem életnagyságban, a ruhámtól ő is süteményesen, értetlen arccal, a karját fájlalva.
-Tudod, nálunk Angliában a vendégeket megkínálni szokás.-mondta értetlen arccal a ruháján lévő habra meredve.
-Neharagudj...-sütöttem le a szemem. Úgy néztem ki, mint egy félőrült. Elkenődött rúzzsal, szétzilált hajjal,a ruhám csupa süteményesen.
-Basszus, nem tudtál volna jobban figyelni?-kérdezte kissé indulatosan.
A hirtelen jött durva hangnemre összerezzentem. Ez...váratlan volt. Látta rajtam, hogy meglepődtem. Az arcán megbánást véltem felfedezni.
-Bocs. Most jön ki rajtam az izgulás.-vallota be.
- Én kérek elnézést, még egyszer. Egy ri*nc kibuktatott, amiért nem ő viszi a süteményt a zenekarnak, rámborult a sütemény, ráhajítottam a maradékot, majd elrohantam. Nem figyeltem.
A Nancyre használt jelzőtől, s talán a mérgelődő arcomat látva elnevette magát.
![]() |
-Nem mehetsz így ki, segítek kitisztítani a foltot.-ajánlottam fel bátortalanul.
-Oké.
Bementünk a mozgássérült wcbe, ahová tutira senki nem nyit be, és nagy hely is van. Harry cseppet sem szégyenlősen lekapta pólóját. Nem mertem ránézni, lefele szegeztem tekintetem s megállás nélkül mosolyogtam. Nem hittem el, hogy a világ legjobb pasija itt áll előttem félmeztelenül, s én a pólóját mosom.
-Hogy hívnak, szép lány?
A megszólítástól zavarba jöttem.
-Amalia. Amalia Reeves.- feleltem.
-Amalia. Hm. Bájos név, egy bájos lányak.-bókolt, a tőle már jól megszokott nőcsábász módon.
-Tessék, kész van.- adtam vissza a már tisztább ruhadarabot. Most mertem először ránézni. Kidolgozott mellkasán ott díszelegtek az újságokból már jól ismert tetoválások. Az egész valahogy furcsán szexi volt. A látvány rabul ejtett. Vagy fél percig gyönyörködtem , mire észhez tértem. Felnéztem. Harry kajánul vigyorgott.Tetszett a helyzet a sok barátnőt megélt nőfalónak, hogy egy őt csodáló lánnyal áll egy igen kis légtérben.
-Nos...ha kicsodálkoztad magad-kezdte, s az én fejem a legvörösebb árnyalatot vette fel, mind közül.- Te is tiszta sütemény vagy. És ha már ilyen nagylelkűen segítettél, viszonzásképp én is fogok.
Csak álltam, nem tudtam megszólalni az előbbi égésemtől...s mert igenis HARRY STYLES BESZÉLT HOZZÁM. Még mindig nem bírtam felfogni.
Ledobtam a dzsekim, s odatartottam a bal vállam, amin a legtöbb folt égtelenkedett.
-Ez így nem fog menni, drága Amalia.-imádtam a nevem, az ő szájából. Sosem gondoltam, hogy egyszer tőle hallom.- Azthiszem, le kéne vetni azt a felsőt.-kacsintott.
Az 5.Fejezet. Remélem olvashatóra sikeredett, bár kommentet továbbra sem kaptam. ~PrincessGirl
4. Fejezet
A biosz után még volt matek, történelem, filozófia, meg egy etika óra. Aztán jött az ebéd szünet, ahol megkértek minket, hogy igyekezzünk 15 perc alatt végezni, mert a One Direction fél órán belül érkezik, hogy ajándék koncertet adhasson a gyűjtésen elért eredményünkért. A kórház számlájára egyébként, apával, mi is küldtünk egy nagyobb összeget annak reményében, hogy a gépekre fordított pénzzel nem egy kisgyermek életét menthetjük meg.
Larával a szokásos asztalunkhoz siettünk, s míg ő a hamburgerén nyammogott, én az íztelen salátámon küszködtem, jövendőbeli modell karrierem érdekében. Ez volt a vágyam. Mindig is vonzott az a világ. A kamerák, a pózok, a ragyogás. Szentül hittem benne, hogy állandó fogyókúrával és kitartással összejöhet, s egyszer én is csilloghatok, akár egy sztár.
Volt egy B tervem is. Kitűnő átlagot produkáltam, s keményen tanultam, hogy a modellkedés mellet, vagy ha az nem jön össze: elismert, komoly ügyekkel foglalkozó ügyvéd lehessek.

-Üljetek arrébb, lúzerek!- hallottam meg Nancy, iskolánk elkényeztetett, öntelt Barbiejának hangját, amint egy 5 fős kissé stréber fiútársaságot utasít arrébb "helyéről". Ez nem meglepő, hiszen NY egyik legnagyobb gimnáziumába járunk. Itt szinte természetes, hogy a sok elitt között akad egy elkényeztetett liba is. Nancy megszólalásig gyönyörű volt. Ám, ahogy kinyitotta a száját, parancsolgató stílusát nem sokan tudták tolerálni. Egy dolog miatt irigy voltam rá. És az a modellkedés. 17 éves kora óta modell volt, és sokkal szebb, mint én. Ha őt láttam mindig elvesztettem a reményt, hogy egyszer közéjük tartozzak. Nancy hű csatlósaival, bocsánat, barátnőivel leült az asztalhoz, s enni kezdte otthon gondosan elkészíttetett ételét.
Alig telt el 20 perc, hatalmas sikítást hallottam az udvar felől. A 9.esektől semmit sem lehetett látni, ám pechükre becsapták előttük az ajtót. Akkor láttam meg egy ismerős szőke, manó fejet. Niall Horan ott állt, személyesen arra várva, hogy a rendezvényterembe léphessen. Valamennyien az üvegre tapadtunk, s elképedve néztük kedvenc bandánk egy oszlopos tagját.
Laraval elsőként eszméltünk fel. Megfogtam a kezét és a rendezvény terembe rohantunk. A tanárokon és az ajtóban próbálkozó kicsiken kívül a 1D zenekara állt a teremben.
-Még nem jöhettek be, lányok!- szólt ránk Josh, a dobos. A közelségétől és, hogy pont hozzánk szólt, azt hittem elájulok.
-Ööööhm. Bocsánat, mi csak...- mentegetőzött Lara.
-Mi csak jó helyre akarunk kerülni a koncert idejére!- segítettem ki. - De, ha kell akkor már itt sem vagyunk.
-Maradjatok csak. - hagyta ránk Dan.
10 perc után, mint aki menekül, úgy rohantak be az évfolyam lányai.
-Hello Lányok!- üvöltött bele egy jól ismert hang a mikrofonba. A szívem torkomban dobogott, s úgy éreztem, hogy elájulok. Larara néztem, s láttam, hogy mindjárt elsírja magát.
-Köszönjük, hogy itt lehetünk, mi vagyunk a 1D: Liam, Niall, Zayn, Louis és jómagam, Harry addmegatelefonszámod Styles- üvöltött a mikrofonba, kacsintva. Valamennyien szerelmes pillantásokkal néztünk rá.
-Az első dalunk aaaaaa MIDNIGHT MEMORIES!!!- konferálta fel Liam. Elkezdődött az első szám és még egy és még egy... és még ezer.
Soha életemben nem voltam még ilyen közel a 4 éve imádott Harry Styleshoz. Nem akartam elhinni, hogy itt áll előttem 1 méterre. Álmomban sem gondoltam, hogy egyszer találkozni fogok vele.
Íme, a 4.Fejezet. Láttam az oldalmegjelenítéseket, remélem akad olyan is, aki olvassa. :) ~PrincessGirl
Larával a szokásos asztalunkhoz siettünk, s míg ő a hamburgerén nyammogott, én az íztelen salátámon küszködtem, jövendőbeli modell karrierem érdekében. Ez volt a vágyam. Mindig is vonzott az a világ. A kamerák, a pózok, a ragyogás. Szentül hittem benne, hogy állandó fogyókúrával és kitartással összejöhet, s egyszer én is csilloghatok, akár egy sztár.
Volt egy B tervem is. Kitűnő átlagot produkáltam, s keményen tanultam, hogy a modellkedés mellet, vagy ha az nem jön össze: elismert, komoly ügyekkel foglalkozó ügyvéd lehessek.

-Üljetek arrébb, lúzerek!- hallottam meg Nancy, iskolánk elkényeztetett, öntelt Barbiejának hangját, amint egy 5 fős kissé stréber fiútársaságot utasít arrébb "helyéről". Ez nem meglepő, hiszen NY egyik legnagyobb gimnáziumába járunk. Itt szinte természetes, hogy a sok elitt között akad egy elkényeztetett liba is. Nancy megszólalásig gyönyörű volt. Ám, ahogy kinyitotta a száját, parancsolgató stílusát nem sokan tudták tolerálni. Egy dolog miatt irigy voltam rá. És az a modellkedés. 17 éves kora óta modell volt, és sokkal szebb, mint én. Ha őt láttam mindig elvesztettem a reményt, hogy egyszer közéjük tartozzak. Nancy hű csatlósaival, bocsánat, barátnőivel leült az asztalhoz, s enni kezdte otthon gondosan elkészíttetett ételét. Alig telt el 20 perc, hatalmas sikítást hallottam az udvar felől. A 9.esektől semmit sem lehetett látni, ám pechükre becsapták előttük az ajtót. Akkor láttam meg egy ismerős szőke, manó fejet. Niall Horan ott állt, személyesen arra várva, hogy a rendezvényterembe léphessen. Valamennyien az üvegre tapadtunk, s elképedve néztük kedvenc bandánk egy oszlopos tagját.
Laraval elsőként eszméltünk fel. Megfogtam a kezét és a rendezvény terembe rohantunk. A tanárokon és az ajtóban próbálkozó kicsiken kívül a 1D zenekara állt a teremben.
-Még nem jöhettek be, lányok!- szólt ránk Josh, a dobos. A közelségétől és, hogy pont hozzánk szólt, azt hittem elájulok.
-Ööööhm. Bocsánat, mi csak...- mentegetőzött Lara.
-Mi csak jó helyre akarunk kerülni a koncert idejére!- segítettem ki. - De, ha kell akkor már itt sem vagyunk.
-Maradjatok csak. - hagyta ránk Dan.
10 perc után, mint aki menekül, úgy rohantak be az évfolyam lányai.
-Hello Lányok!- üvöltött bele egy jól ismert hang a mikrofonba. A szívem torkomban dobogott, s úgy éreztem, hogy elájulok. Larara néztem, s láttam, hogy mindjárt elsírja magát.
-Köszönjük, hogy itt lehetünk, mi vagyunk a 1D: Liam, Niall, Zayn, Louis és jómagam, Harry addmegatelefonszámod Styles- üvöltött a mikrofonba, kacsintva. Valamennyien szerelmes pillantásokkal néztünk rá.
-Az első dalunk aaaaaa MIDNIGHT MEMORIES!!!- konferálta fel Liam. Elkezdődött az első szám és még egy és még egy... és még ezer.
Soha életemben nem voltam még ilyen közel a 4 éve imádott Harry Styleshoz. Nem akartam elhinni, hogy itt áll előttem 1 méterre. Álmomban sem gondoltam, hogy egyszer találkozni fogok vele.
Íme, a 4.Fejezet. Láttam az oldalmegjelenítéseket, remélem akad olyan is, aki olvassa. :) ~PrincessGirl
2015. július 28., kedd
3. Fejezet
Az elmúlt hetek unalmasan teltek. Clare jobban viselte anya "elvesztését", mint gondoltam. Bár ehhez közrejátszik, hogy Laraval minden figyelmét lekötöttük. Sokat hordtuk a lovardába, tánc órára. Apa viszont a munkába menekült. Non stop a cégével kapcsolatos dolgokat intézte, így nem is nagyon volt alkalmunk beszélgetni.
Ám egy nap különös dolog történt. Egy átlagos szerdai napnak indult. Elvittem Claret az általánosba, majd NY egyik legelőkelőbb gimnáziumába siettem, aminek 4 éve minden reggel kitűnő átlaggal lépem át kapuit. Lara, mint mindig, most is a hatalmas lépcső alján várt.
-Végre, hogy megérkeztél Li! -ő az egyetlen, aki Linek hív és akinek ezt el is tűröm. Mindenki más csak Amként ismer.- el sem hiszem, hogy eljött ez a nap is. - mondta izgatottan csillogó szemekkel.
-Milyen nap is?- értetlenkedtem.
-Li, ne csináld már! Hát nem tudsz róla? Itt a pillanat, amire 4 éve várunk!
-Ne csigázz Lara, hát mi van már?
-Ma jön a One Direction élőben, az iskolánkba!!! Megnyertük az akciót, amin beteg gyerekeknek gyűjtöttünk tehetős, elitt diákoktól, s ma lesz az ajándék koncert az itt tanulóknak.
-Tejóég, Lara! Anya távozása lekötötte minden figyelmem, s totál elfelejtettem...minden mást.
-Menjünk!- rohant előre.
-Várj!-rántottam vissza a karját.
-Jó vagyok így ahhoz, hogy maga Harry Styles lásson?- kérdeztem félve. Izgultam, hiszen ki ne lenne izgatott, ha a bálványát látná, ÉLŐBEN?!
-Ugyan már Li. Smink nélkül is szebb vagy, mint a többi liba 6 kiló vakolattal a fején. Na menjünk már. 4 éve erre a napra várok, s ma végre Liam megkéri a kezem.- ábrándozott.
Ahogy beértünk, a legtöbb lány szokatlan, csilli-villi kisruhában flangált előttünk. Csak úgy ragyogtak a márkás ruhák méregdrága cipőkkel, táskákkal. Egy-egy lány kozmetikustól érkezett friss sminkkel, és profin belőtt hajjal várakozott. Elfogott egy kisebbségi érzés. Noha megtehettem volna, hogy felvegyek valami dolláros ruhát a szekrényemből, s magamra kapjam az ezüst Louboutin cipőmet, mégsem tettem.
Az egész kiment a fejemből, így aztán kicsit bántam, hogy átlagos mintás blúz volt rajtam fehér szoknyával, sötétkék bőrdzsekivel, magas szárú zoknival és teli-magas bokacsizmával. Tipikus iskoláslány. Egyetlen egy tetszett, a hajam. Szögegyenes hajamat imádtam göndören hordani, s hálát adtam a sorsnak, amiért tegnap este is becsavartam.
Lara csinosabbra vette a figurát. A legtöbb csicsás és egyáltalán nem ide való kisestélyi helyett egy egyszerű, ámbár mindig praktikus fekete szoknyát, felsőt választott. Kecses lábait hegyes orrú magassarkúba rejtette.
Becsengettek az első órára, s mi elindultunk, hogy végigüljünk egy dögunalmas biológiát.
Ebben a részben már feltűnik a 1D, még ha csak említés képpen is. A szöveg második fele nem tudom, hogy mi okból lett kisebb, de bármit teszek, nem lesz nagyobb. :/// Azért remélem így is olvasható. Köszönöm, ha elolvastad. ~PrincessGirl
Ám egy nap különös dolog történt. Egy átlagos szerdai napnak indult. Elvittem Claret az általánosba, majd NY egyik legelőkelőbb gimnáziumába siettem, aminek 4 éve minden reggel kitűnő átlaggal lépem át kapuit. Lara, mint mindig, most is a hatalmas lépcső alján várt.
-Végre, hogy megérkeztél Li! -ő az egyetlen, aki Linek hív és akinek ezt el is tűröm. Mindenki más csak Amként ismer.- el sem hiszem, hogy eljött ez a nap is. - mondta izgatottan csillogó szemekkel.
-Milyen nap is?- értetlenkedtem.
-Li, ne csináld már! Hát nem tudsz róla? Itt a pillanat, amire 4 éve várunk!
-Ne csigázz Lara, hát mi van már?
-Ma jön a One Direction élőben, az iskolánkba!!! Megnyertük az akciót, amin beteg gyerekeknek gyűjtöttünk tehetős, elitt diákoktól, s ma lesz az ajándék koncert az itt tanulóknak.
-Tejóég, Lara! Anya távozása lekötötte minden figyelmem, s totál elfelejtettem...minden mást.
-Menjünk!- rohant előre.
-Várj!-rántottam vissza a karját.
-Jó vagyok így ahhoz, hogy maga Harry Styles lásson?- kérdeztem félve. Izgultam, hiszen ki ne lenne izgatott, ha a bálványát látná, ÉLŐBEN?!
-Ugyan már Li. Smink nélkül is szebb vagy, mint a többi liba 6 kiló vakolattal a fején. Na menjünk már. 4 éve erre a napra várok, s ma végre Liam megkéri a kezem.- ábrándozott.
Ahogy beértünk, a legtöbb lány szokatlan, csilli-villi kisruhában flangált előttünk. Csak úgy ragyogtak a márkás ruhák méregdrága cipőkkel, táskákkal. Egy-egy lány kozmetikustól érkezett friss sminkkel, és profin belőtt hajjal várakozott. Elfogott egy kisebbségi érzés. Noha megtehettem volna, hogy felvegyek valami dolláros ruhát a szekrényemből, s magamra kapjam az ezüst Louboutin cipőmet, mégsem tettem.
Az egész kiment a fejemből, így aztán kicsit bántam, hogy átlagos mintás blúz volt rajtam fehér szoknyával, sötétkék bőrdzsekivel, magas szárú zoknival és teli-magas bokacsizmával. Tipikus iskoláslány. Egyetlen egy tetszett, a hajam. Szögegyenes hajamat imádtam göndören hordani, s hálát adtam a sorsnak, amiért tegnap este is becsavartam.
Lara csinosabbra vette a figurát. A legtöbb csicsás és egyáltalán nem ide való kisestélyi helyett egy egyszerű, ámbár mindig praktikus fekete szoknyát, felsőt választott. Kecses lábait hegyes orrú magassarkúba rejtette.
Becsengettek az első órára, s mi elindultunk, hogy végigüljünk egy dögunalmas biológiát.
Ebben a részben már feltűnik a 1D, még ha csak említés képpen is. A szöveg második fele nem tudom, hogy mi okból lett kisebb, de bármit teszek, nem lesz nagyobb. :/// Azért remélem így is olvasható. Köszönöm, ha elolvastad. ~PrincessGirl
2. Fejezet
-Amalia... Én ezt az egészet nem így akartam. Kislányom. Nem ártanék nektek, tudod jól. - kezdte álszenten- De apáddal évek óta nem működnek a dolgok. A sok veszekedés. Betelt a pohár. Nem bírom tovább. És talán nektek is jobb lesz így. Nyugodt körülmények között élni. Los Angelesben kaptam munkát.Odafogok költözni. Ahogy elhelyezkedtem, küldeni fogok nektek repjegyeket, és meglátogathattok. De most el kell búcsúznom, a két szeretett lányomtól...-törölgette könnyeit.
-Elég!- kiáltottam-Ne mondd, hogy valaha is szerettél! Hogy valaha is szerettél minket úgy, mint a két saját lányod. Képtelen vagy észrevenni, hogy Clare hogy nő fel, hogy én hogy nőttem fel. Csak 6 éves, és máris elveszíti az anyját. Őt sem szeretetből szülted. Ne hazudj magadnak! Tudom, hogy nem fogunk találkozni, vagy csak alkalmanként. Ne kezdd az érzelgést! Hisz nem te taníottad, hogy az erős nők sosem sírnak? Te tettél ilyenné.Engem nem lehet meghatni. Ha eddig nem érdekelt, ne most kezdd el! Tudod, valahol fáj. Főleg, amit Clarerel teszel.
-Biztosan jobb leszel, mint én. Jobban fogsz törődni vele.-suttogta.
-Ebben egy percet sem kételkedem.-válaszoltam indulatosan. Nem érdekelt, hogy az anyám. Igazam volt. Most teljesen. De ha ez a búcsú, akkor jól teszem, hog elmondok mindent.
-Mindig is a saját érdekeidet nézted. Nem tudtál túl jutni azon, hogy apával nem működik. Clare is csak erre kellett... TUDOM! Nem vagyok már kislány. Mindent értek. Csak azt nem, hogy egy anya nem bírja észrevenni a lányai boldogtalanságát. Sajnálom, hogy ebben kellett felnőnöm. Tudod, a pénz, ajándék sokszor nem boldogít. A szeretetet nem lehet megvenni. - mondtam ki fájdalmasan, ami több éve a lelkemet nyomta.
Nem tudott mit szólni. Hangtalanul sírt, s nem bírt rámnézni. Fájt, hogy most elmegy, de lehet jobban fájt volna, ha itt marad, s minden megy ugyanúgy tovább.
A csöndbe az autó dudájának éles hangja hasított bele. Tudtam, ha most sarkonfordul, az ígéretekkel szemben, jó ideig, vagy talán soha többé nem látjuk.
Bátortalanul közelebb lépett. Könnytől áztatott arca egy percig az enyémhez tapadt, s óvatos puszit lehelt arcomra. Nem szólt, nem szóltam. Egy pillanat volt az egész, sarkonfordult, beült az autóba. Elhajtottak. Talán örökre NY-ból, a családjától. Kitudja.
Még vagy 10 percet álltam az utcán, hangtalanul, a semibe meredve, mire felfogtam. Innestől hárman vagyunk, s apámat ismerve, ezentúl teljes mértékben én viselem Clare gondját.
-Elég!- kiáltottam-Ne mondd, hogy valaha is szerettél! Hogy valaha is szerettél minket úgy, mint a két saját lányod. Képtelen vagy észrevenni, hogy Clare hogy nő fel, hogy én hogy nőttem fel. Csak 6 éves, és máris elveszíti az anyját. Őt sem szeretetből szülted. Ne hazudj magadnak! Tudom, hogy nem fogunk találkozni, vagy csak alkalmanként. Ne kezdd az érzelgést! Hisz nem te taníottad, hogy az erős nők sosem sírnak? Te tettél ilyenné.Engem nem lehet meghatni. Ha eddig nem érdekelt, ne most kezdd el! Tudod, valahol fáj. Főleg, amit Clarerel teszel.
-Biztosan jobb leszel, mint én. Jobban fogsz törődni vele.-suttogta.
-Ebben egy percet sem kételkedem.-válaszoltam indulatosan. Nem érdekelt, hogy az anyám. Igazam volt. Most teljesen. De ha ez a búcsú, akkor jól teszem, hog elmondok mindent.
-Mindig is a saját érdekeidet nézted. Nem tudtál túl jutni azon, hogy apával nem működik. Clare is csak erre kellett... TUDOM! Nem vagyok már kislány. Mindent értek. Csak azt nem, hogy egy anya nem bírja észrevenni a lányai boldogtalanságát. Sajnálom, hogy ebben kellett felnőnöm. Tudod, a pénz, ajándék sokszor nem boldogít. A szeretetet nem lehet megvenni. - mondtam ki fájdalmasan, ami több éve a lelkemet nyomta.
Nem tudott mit szólni. Hangtalanul sírt, s nem bírt rámnézni. Fájt, hogy most elmegy, de lehet jobban fájt volna, ha itt marad, s minden megy ugyanúgy tovább.
A csöndbe az autó dudájának éles hangja hasított bele. Tudtam, ha most sarkonfordul, az ígéretekkel szemben, jó ideig, vagy talán soha többé nem látjuk.
Bátortalanul közelebb lépett. Könnytől áztatott arca egy percig az enyémhez tapadt, s óvatos puszit lehelt arcomra. Nem szólt, nem szóltam. Egy pillanat volt az egész, sarkonfordult, beült az autóba. Elhajtottak. Talán örökre NY-ból, a családjától. Kitudja.
Még vagy 10 percet álltam az utcán, hangtalanul, a semibe meredve, mire felfogtam. Innestől hárman vagyunk, s apámat ismerve, ezentúl teljes mértékben én viselem Clare gondját.
Közérdekű
Bárkinek, aki elolvassa:
A mai nap folyamán még 1, vagy 2 résszel készülök, így ma 3-4 rész lesz fent összesen az oldalamon. Aki végigolvassa, attól kérek szépen egy kommentet akár pozitív, akár negatív véleménnyel is van a blogról, designról, írás stílusról. Köszönöm.
~PrincessGirl
A mai nap folyamán még 1, vagy 2 résszel készülök, így ma 3-4 rész lesz fent összesen az oldalamon. Aki végigolvassa, attól kérek szépen egy kommentet akár pozitív, akár negatív véleménnyel is van a blogról, designról, írás stílusról. Köszönöm.
~PrincessGirl
1. Fejezet
Az egész egy borongós napon történt. A hugommal, Clarerel épp hazafele tartottunk a táncórájáról, ahova szokásomhoz híven én vittem el, és én mentem érte. A kicsi egész úton a lovardában szerzett élményeiről fecsegett, amit szeretettel hallgattam, hiszen tudtam, hogy ez a mindene.
Ahogy az utcánkba értünk, már messziről hangokat lehetett hallani.
-Már meg sem lepődöm... - motyogtam magamban.
A házuzk előtt már világossá vált, hogy megint egy jól megszokott veszekedés folyik odabent. Egy valami azonban furcsának tűnt. A bejárat előtt parkoló ezüst színű luxusautó.
Anya száguldott el mellettünk, s egy bőröndöt a csomagtartóba hajított. Akkor pillantottam meg mellette a tobbit is. 19 évesen felfogtam, hogy mit is jelent ez...csak azt nem tudtam, hogy meddig. A mellettem álló, csupán 6 éves döbbent arcú hugom nem értette a helyzetet. Megedződtünk már az évek alatt. Nem tudtunk már sírni. A nyitott ajtón keresztül láttam apa gondterhelt arcát egy halom papír felett.
Anya észrevett minket. Rápillantott Clarere... kár volt. A kicsi reménykedve lépett anyához, hogy ő majd elmagyarázza. Magyarázatul csak lehajolt, s megölelte az apró lányt. Talán sosem ölelte 1 percnél tovább. Nem volt meg az a szoros anya-lánya kötődés. De most szorította, nem akarta elengedni. Clare érezte, hogy ez a búcsú. Eltört a mécses. Hangosan zokogni kezdett. Ellökte magától anyát és ordítva berohant a házba.
Így maradtunk mi ketten, szemtől szemben. Anya kifejezéstelen, üres tekintetembe meredt. Elöntött a düh, amiért ilyet tett a csupán 6 éves kislánnyal... De épeszűnek kellett maradnom, hogy tisztességgel el tudjak búcsúzni, mielőtt egész életemben bánnám.
Csinos volt, mind mindig. Virágos ingét fekete ceruzaszoknyába tűrte, s ezüstcsatos öv keresztezte vékony derekát. Szőkésbarna haja előreomlott, keretezte ovális arcát. Éjfekete tűsarkúja a ház előtti kert sarába fúródótt.
Én csak meredten álltam. Nem akartam elhinni, hogy mostmár nincs. Eddig se volt nagyon anyánk, de ha nagyon kellett valamiben, akkor segített. Sajnos főként anyagilag.
Nem megy többé Clarehez anyáknapi ünnepségre, nem segíti át majd a nehéz kamaszkoron. Nekem kell helytállnom a családban, mint NŐ. Bár, ha belegondolok valamilyen szinten mindig is "anyja helyett is anyja" kellett, hogy legyek.
Mindig is tudtam, hogy egyszer bekövetkezik...hogy végleg elválnak, s valamelyikükkel maradunk. Anya erős, akaratos, független nő volt. Számíthattam rá, hogy ő lesz az, aki elmegy. S mi apával maradunk...vagy ketten. De nem ma. Azthittem megvárják, amíg Clare legalább 10 éves lesz. De a konfliktusok nem várhatnak. Csak úgy vannak. S így tesznek tönkre egy családot.
-Amalia...- a merengésemet anya vékony hangja szakította félbe.
Ez lenne az első, nem túl vidám rész. :D Továbbra is: ha valaki véletlenül idetévedne, kérem hagyjon egy kommentet. Köszönöm, ha elolvastad. ~PrincessGirl
![]() |
| Clare a lovardában |
-Már meg sem lepődöm... - motyogtam magamban.
A házuzk előtt már világossá vált, hogy megint egy jól megszokott veszekedés folyik odabent. Egy valami azonban furcsának tűnt. A bejárat előtt parkoló ezüst színű luxusautó.
Anya száguldott el mellettünk, s egy bőröndöt a csomagtartóba hajított. Akkor pillantottam meg mellette a tobbit is. 19 évesen felfogtam, hogy mit is jelent ez...csak azt nem tudtam, hogy meddig. A mellettem álló, csupán 6 éves döbbent arcú hugom nem értette a helyzetet. Megedződtünk már az évek alatt. Nem tudtunk már sírni. A nyitott ajtón keresztül láttam apa gondterhelt arcát egy halom papír felett.
Anya észrevett minket. Rápillantott Clarere... kár volt. A kicsi reménykedve lépett anyához, hogy ő majd elmagyarázza. Magyarázatul csak lehajolt, s megölelte az apró lányt. Talán sosem ölelte 1 percnél tovább. Nem volt meg az a szoros anya-lánya kötődés. De most szorította, nem akarta elengedni. Clare érezte, hogy ez a búcsú. Eltört a mécses. Hangosan zokogni kezdett. Ellökte magától anyát és ordítva berohant a házba.
Így maradtunk mi ketten, szemtől szemben. Anya kifejezéstelen, üres tekintetembe meredt. Elöntött a düh, amiért ilyet tett a csupán 6 éves kislánnyal... De épeszűnek kellett maradnom, hogy tisztességgel el tudjak búcsúzni, mielőtt egész életemben bánnám.
Csinos volt, mind mindig. Virágos ingét fekete ceruzaszoknyába tűrte, s ezüstcsatos öv keresztezte vékony derekát. Szőkésbarna haja előreomlott, keretezte ovális arcát. Éjfekete tűsarkúja a ház előtti kert sarába fúródótt. Én csak meredten álltam. Nem akartam elhinni, hogy mostmár nincs. Eddig se volt nagyon anyánk, de ha nagyon kellett valamiben, akkor segített. Sajnos főként anyagilag.
Nem megy többé Clarehez anyáknapi ünnepségre, nem segíti át majd a nehéz kamaszkoron. Nekem kell helytállnom a családban, mint NŐ. Bár, ha belegondolok valamilyen szinten mindig is "anyja helyett is anyja" kellett, hogy legyek.
Mindig is tudtam, hogy egyszer bekövetkezik...hogy végleg elválnak, s valamelyikükkel maradunk. Anya erős, akaratos, független nő volt. Számíthattam rá, hogy ő lesz az, aki elmegy. S mi apával maradunk...vagy ketten. De nem ma. Azthittem megvárják, amíg Clare legalább 10 éves lesz. De a konfliktusok nem várhatnak. Csak úgy vannak. S így tesznek tönkre egy családot.
-Amalia...- a merengésemet anya vékony hangja szakította félbe.
Ez lenne az első, nem túl vidám rész. :D Továbbra is: ha valaki véletlenül idetévedne, kérem hagyjon egy kommentet. Köszönöm, ha elolvastad. ~PrincessGirl
2015. július 27., hétfő
Prológus
Amalia Reeves vagyok. 18 éves, végzős diáklány szőkésbarna hajjal, kék szemekkel.
Sok barátom van, de csak egy, akivel mindent megosztok. A neve Larissa Brown.
6 éves korom óta a legjobb barátom, s szinte már az ikrem is. 15 éves korunk óta megszállott One Direction rajongók vagyunk.
New Yorkban élek a családommal. Kiskoromtól kezdve a szüleim rengeteget veszekedtek, sokszor akartak válni is, de valami mindig összetartotta őket. Kisgyermekként, naivan mindig azt hittem, hogy a szeretet és ragaszkodás az, ami erősen összekapcsol két embert. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez hülyeség. Ami mindig is egymáshoz láncolta őket, az én voltam... A gyerek. Illetve a gyerekek. Clare, a húgom születése is afféle "utolsó remény" volt az életükben, ami miatt erősen reménykedtek közös jövőjük egy boldogabb változatában.
Clarerel nem hasonlítunk egymásra. Ő apa génjeit örökölte, míg én anyáét. Vöröses haja van, és zöld szemei.
Clare születése és pár hónap "boldogság" után a viták, ordítozások egyre csak visszatértek, sőt gyarapodtak is. Ezért aztán nem hittem az egész szeretet dologban. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha, senkit nem szerettem. Egyetlen ember van a Földön, akiért akár ölni is tudnék...és ő a hugom, Clare. Szinte én nevelem. Én ringattam a bölcsőben, mikor gyermek volt. Én hordom iskolába, táncórára és a lovardába.
De a párkapcsolatokba nem hiszek. A szüleim tették ezt velem. Miattuk nem tudok megbízni "úgy" valakiben. Sokszor akartak járni velem, ám ha a fiúra néztem, mindig a veszekedések jutottak eszembe.
Sose voltunk szegények, semmiben nem szenvedtünk hiányt.Anyagilag, legalábbis. Anyukám a város egyik legtehetősebb üzletasszonyánakk titkárnője, apu pedig egy jólmenő vállalat tulajdonosa. Mindenünk megvan, amire egy lány vágyhat. Csupán két, mások számára alap dolog hiányzik az életünkből, ami talán a legfontosabb.:
Béke, és mérhetetlen családi szeretet.
Sziasztok! Meghoztam a prológust, ha valaki elolvassa, azt üdvözlöm a blogon. Kérlek kommentelj valami jót/rosszat. Köszönöm. ~PrincessGirl
![]() |
| Amalia |
6 éves korom óta a legjobb barátom, s szinte már az ikrem is. 15 éves korunk óta megszállott One Direction rajongók vagyunk.
![]() |
| Larissa |
Clarerel nem hasonlítunk egymásra. Ő apa génjeit örökölte, míg én anyáét. Vöröses haja van, és zöld szemei.
Clare születése és pár hónap "boldogság" után a viták, ordítozások egyre csak visszatértek, sőt gyarapodtak is. Ezért aztán nem hittem az egész szeretet dologban. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha, senkit nem szerettem. Egyetlen ember van a Földön, akiért akár ölni is tudnék...és ő a hugom, Clare. Szinte én nevelem. Én ringattam a bölcsőben, mikor gyermek volt. Én hordom iskolába, táncórára és a lovardába.
De a párkapcsolatokba nem hiszek. A szüleim tették ezt velem. Miattuk nem tudok megbízni "úgy" valakiben. Sokszor akartak járni velem, ám ha a fiúra néztem, mindig a veszekedések jutottak eszembe.
Sose voltunk szegények, semmiben nem szenvedtünk hiányt.Anyagilag, legalábbis. Anyukám a város egyik legtehetősebb üzletasszonyánakk titkárnője, apu pedig egy jólmenő vállalat tulajdonosa. Mindenünk megvan, amire egy lány vágyhat. Csupán két, mások számára alap dolog hiányzik az életünkből, ami talán a legfontosabb.:
Béke, és mérhetetlen családi szeretet.
Sziasztok! Meghoztam a prológust, ha valaki elolvassa, azt üdvözlöm a blogon. Kérlek kommentelj valami jót/rosszat. Köszönöm. ~PrincessGirl
Blogindító, Bemutatkozás
Sziasztok! :)
2 év 1D rajongás után úgy döntöttem, elkezdem életem legelső Harry Stylesról szóló blogját.
Régebben sokat olvastam, így kaptam kedvet hozzá.
Fontos, hogy ez egy kitalált történet, valóságalapja nincs, továbbá a történetben feltűnik Zayn Malik, aki ugyan már nem a banda tagja, de elengedhetetlen és meghatározó személyiség mind a csapatban, mind a blogokban.
Ha valakinek elnyeri a tetszését, azt szívesen látom az oldalamon. Nem tudom, hogy milyen rendszerességgel lesznek fejezetek...ha lesznek. Elkezdem írni. Most még naponta készülök új részekkel. Később, ez lehet, hogy ritkulni fog.
Minden visszajelzést szívesen fogadok, legyen az pozitív/negatív, így kérlek, ha itt jársz, a kommentárban hagyj nyomot magad után. :)
Elsősorban unaloműzésként, és mindenféle elvárás nélkül írok. Lesznek olyan részek, amiket 16 éves kor alatt nem ajánlok.
Ha valaki idetévedne, annak jó olvasást kívánok. :)
2 év 1D rajongás után úgy döntöttem, elkezdem életem legelső Harry Stylesról szóló blogját.
Régebben sokat olvastam, így kaptam kedvet hozzá.
Fontos, hogy ez egy kitalált történet, valóságalapja nincs, továbbá a történetben feltűnik Zayn Malik, aki ugyan már nem a banda tagja, de elengedhetetlen és meghatározó személyiség mind a csapatban, mind a blogokban.
Ha valakinek elnyeri a tetszését, azt szívesen látom az oldalamon. Nem tudom, hogy milyen rendszerességgel lesznek fejezetek...ha lesznek. Elkezdem írni. Most még naponta készülök új részekkel. Később, ez lehet, hogy ritkulni fog.
Minden visszajelzést szívesen fogadok, legyen az pozitív/negatív, így kérlek, ha itt jársz, a kommentárban hagyj nyomot magad után. :)
Elsősorban unaloműzésként, és mindenféle elvárás nélkül írok. Lesznek olyan részek, amiket 16 éves kor alatt nem ajánlok.
Ha valaki idetévedne, annak jó olvasást kívánok. :)
~PrincessGirl
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)















