4. Fejezet

   A biosz után még volt matek, történelem, filozófia, meg egy etika óra. Aztán jött az ebéd szünet, ahol megkértek minket, hogy igyekezzünk 15 perc alatt végezni, mert a One Direction fél órán belül érkezik, hogy ajándék koncertet adhasson a gyűjtésen elért eredményünkért. A kórház számlájára egyébként, apával, mi is küldtünk egy nagyobb összeget annak reményében, hogy a gépekre fordított pénzzel nem egy kisgyermek életét menthetjük meg.

    Larával a szokásos asztalunkhoz siettünk, s míg ő a hamburgerén nyammogott, én az íztelen salátámon küszködtem, jövendőbeli modell karrierem érdekében. Ez volt a vágyam. Mindig is vonzott az a világ. A kamerák, a pózok, a ragyogás. Szentül hittem benne, hogy állandó fogyókúrával és kitartással összejöhet, s egyszer én is csilloghatok, akár egy sztár.

Volt egy B tervem is. Kitűnő átlagot produkáltam, s keményen tanultam, hogy a modellkedés mellet, vagy ha az nem jön össze: elismert, komoly ügyekkel foglalkozó ügyvéd lehessek.

-Üljetek arrébb, lúzerek!- hallottam meg Nancy, iskolánk elkényeztetett, öntelt Barbiejának hangját, amint egy 5 fős kissé stréber fiútársaságot utasít arrébb "helyéről". Ez nem meglepő, hiszen NY egyik legnagyobb gimnáziumába járunk. Itt szinte természetes, hogy a sok elitt között akad egy elkényeztetett liba is. Nancy megszólalásig gyönyörű volt. Ám, ahogy kinyitotta a száját, parancsolgató stílusát nem sokan tudták tolerálni. Egy dolog miatt irigy voltam rá. És az a modellkedés. 17 éves kora óta modell volt, és sokkal szebb, mint én. Ha őt láttam mindig elvesztettem a reményt, hogy egyszer közéjük tartozzak. Nancy hű csatlósaival, bocsánat, barátnőivel leült az asztalhoz, s enni kezdte otthon gondosan elkészíttetett ételét.

    Alig telt el 20 perc, hatalmas sikítást hallottam az udvar felől. A 9.esektől semmit sem lehetett látni, ám pechükre becsapták előttük az ajtót. Akkor láttam meg egy ismerős szőke, manó fejet. Niall Horan ott állt, személyesen arra várva, hogy a rendezvényterembe léphessen. Valamennyien az üvegre tapadtunk, s elképedve néztük kedvenc bandánk egy oszlopos tagját.

Laraval elsőként eszméltünk fel. Megfogtam a kezét és a rendezvény terembe rohantunk. A tanárokon és az ajtóban próbálkozó kicsiken kívül a 1D zenekara állt a teremben.

-Még nem jöhettek be, lányok!- szólt ránk Josh, a dobos. A közelségétől és, hogy pont hozzánk szólt, azt hittem elájulok.

-Ööööhm. Bocsánat, mi csak...- mentegetőzött Lara.

-Mi csak jó helyre akarunk kerülni a koncert idejére!- segítettem ki. - De, ha kell akkor már itt sem vagyunk.

-Maradjatok csak. - hagyta ránk Dan.

10 perc után, mint aki menekül, úgy rohantak be az évfolyam lányai.

-Hello Lányok!- üvöltött bele egy jól ismert hang a mikrofonba. A szívem torkomban dobogott, s úgy éreztem, hogy elájulok. Larara néztem, s láttam, hogy mindjárt elsírja magát.

-Köszönjük, hogy itt lehetünk, mi vagyunk a 1D: Liam, Niall, Zayn, Louis és jómagam, Harry addmegatelefonszámod Styles- üvöltött a mikrofonba, kacsintva. Valamennyien szerelmes pillantásokkal néztünk rá.

-Az első dalunk aaaaaa MIDNIGHT MEMORIES!!!- konferálta fel Liam. Elkezdődött az első szám és még egy és még egy... és még ezer.

Soha életemben nem voltam még ilyen közel a 4 éve imádott Harry Styleshoz. Nem akartam elhinni, hogy itt áll előttem 1 méterre. Álmomban sem gondoltam, hogy egyszer találkozni fogok vele.

Íme, a 4.Fejezet. Láttam az oldalmegjelenítéseket, remélem akad olyan is, aki olvassa. :) ~PrincessGirl